Tokió.  A város, melyben még éjszaka is hatalmas nyüzsgés van, és engem még most is Shin vigyázó karjai kísérnek az úton.  Ha az apám nem lenne ennyire aggódó… ~ sóhajtottam és Shin vállára dőltem.  Ő tudta, hogy nincs kedvemre ez az őrzés.
- Gyűlölöööm – ordítottam a téren és mindenki ránk nézett, mire én ijedten Shin karjaiba bújtam. A külső szemek azt hihették, hogy mi egy pár vagyunk. De ez nem így van. Ő csupán az én „védelmezőm”, akit apám tukmált rám és már 10 éve vigyáz rám.
- Shin, nem szeretek itt lenni. – suttogtam, s elé álltam. Majd kinyitotta bájos ajkait s beszélni kezdett.
- Akkor mennyünk haza – mondta halál nyugodtan, de én nem akartam haza menni. Otthon a nagy üresség és a többi őr várt. A hatalmas ház szinte fogolyként zárt be. Gyűlöltem azt a helyet. Egyetlen szerencsém, hogy Shin még velem van. Ha nem lenne, akkor már szerintem feladtam volna a küzdelmet.  Nem értettem soha, apám mért bánik úgy velem, mint valami tojással, ami bármikor eltörhet. Talán anyám halála miatt. Emlékszek, a képekre melyek néha rémálom ként rémlenek fel előttem és már tova is szállnak és másnap visszatérnek. A gondolkozásból Shin melegítő keze ragadott ki mely megfogta az enyémet és sétálásra ösztönzött.  A hatalmas tér telve volt emberekkel  és úgy éreztem mindenki minket bámul bár ennek oka lehetett, hogy Shinnél két pisztoly is volt a farmerébe dugva mely kilátszott kabátja alól. Halk sóhaj hagyta el számat és Shin rám nézett, éreztem aggodalmát a kezeiben hogy félt a holnapi randitól, amit még én se nagyon akartam.
- Sayu, nem akarom, hogy holnap találkozz vele. – nyögte ki végül aggodalmának fő okát s én mélyen a szemeibe néztem.
 - Nyugi, ott leszel velem – erőltetem mosolyt arcomra és átöleltem.
-  A legjobb barátom nélkül nem megyek sehova – nevettem fel.  Az arca már bánatot tükrözött, és nem értettem. Siettünk haza hideg volt és én túlságosan fáztam még Shin kabátjában is.  A hatalmas kapu, mely előttünk magasodott, kitárult és mi bátran indultunk a hatalmas ház felé, melynek szobái többségében már aludtak mind a cselédek, őrök és a többi alkalmazott.  Az ajtón belépve a főkomornyik várt minket, ki idegesen toporzékolt szinte egy helyben.
- Mégis hol volt a kisasszony? Már rég ágyban a helye! Szerencséje van, hogy Shin úrfi önnel volt, meg hogy az apja nem vette észre. – szidott le minket, de nem érdekelt különösebben, s felfelé indultam a szobámba. Shin ott maradt, hogy beszélgessen az öreg komornyikkal, aki őt is jól leszidta. A szobámba sötétség volt, a villanykapcsolót is nehézkesen találtam meg, de amint megleltem felkapcsoltam és a kék szoba újra szinte élettel lett teli. A hatalmas ágy felé indultam, vetkőzni kezdtem és magamra rángattam a hálóingemet. Ágyba bújtam, lekapcsoltattam a villanyt s el is nyomott az álom.  Reggel apám ébresztésére keltem, mely a telefonon keresztül történt. Idegesen vettem fel a készüléket.
- Apa tudod te hány óra? Reggel 8 – mondtam álmos hangon és a háttérből hallottam, hogy megint nem itthon van.
- Sajnálom kicsim, de tudod, 11 kor van találkozód Shigure Torával.- szólalt meg fáradt hangon, s tudtam, már dolgozik és biztos megint nem aludt. Halk sóhaj hagyta el ajkaim.
- Rendben, értettem – mondtam motyogva és leraktam a készüléket az éjjeli szekrényre. Két szobalány kopogott, majd bejöttek, s elkezdtek beágyazni.
- A kisasszonyt várják az ebédlőben és készen van a reggeli – mondták mosolyogva. Lementem a lépcsőn.  Az ebédlőben ott volt Shin, Kazu és Tina, aki egy angol lány volt pontosabban apám barátnője. Ő is bevolt avatva az apám kis titkába, miszerint apa a japán alvilág egyik legnagyobb tagja.  Kazu pedig az én féltestvérem és Shint pedig nem kell bemutatnom. Leültem az asztalhoz és neki álltam a reggelinek, mely most kivételesen pirítós volt. Ez kissé meglepett. Gondolom, Tinának kellet valami nem japán kaja. Biztos már unja az itteni ételeket.  Amint befejeztük a reggelit, a szobámba siettem, hogy el mennyek lefürödni. A szobám, amit rendbe raktak a cselédek, szinte villogott. Megkerestem a telefonom, bekapcsoltam a zenét, és megengedtem a fürdővizet. Egy kis idő után belehuppantam és megmártóztam. A hajamat is ellepte a víz. ~ nem akarok azzal az emberrel találkozni ~ gondolkoztam majd a felszínre törtem mikor elfogyott a levegőm. Olyan negyedórás áztatás után kimásztam a vízből, magamra csavartam egy törülközőt, kimentem a fürdőből és megálltam a szekrény előtt. Kotorászni kezdtem a cuccok közt és egy kék ruhán akadt meg a szemem.  Lentről előhalásztam egy aranyos magas sarkú cipőt, melyet kék gyöngyök díszítettek. Fehérnemű választás is két perc alatt megvolt, egy szexi kék csipkés melltartót és alsót vettem fel.  Felvettem a ruhát és a sminkes tükrömhöz ültem. Bekapcsoltam a hajszárítót, beszárítottam a hajam, így az göndörön hullott a vállaimra. Arcomra alapozót vittem fel és világos, gyengéd kék szemfestéket a szememre. Amint készen lettem, az órára pillantottam. Már 10 óra volt. Újabb sóhaj hagyta el számat. Felvettem a cipőm és elindultam fogat mosni. Amint azzal is meglettem, elindultam a földszintre, ahol Shin várt. Farmer és egy kék ing volt rajta, olyan volt mintha összeöltöztünk volna. A lépcsőn sétáltam lefelé, ahol kissé megcsúszva, de épségben leértem.  Shin még mindig bámult. Nem értettem. Lehet, én vagyok ennyire idióta, de nem értem miért bámul.
- Öm, talán van valami furcsa rajtam? – néztem rá, mire ő megrázta a fejét és elpirult.  Értetlenül néztem rá.
- Nos, mehetünk? – kérdezte mosolyogva, mire én csak bólintottam. Az ajtó felé vettük az irányt, mely előtt egy fekete BMW várt.  A hátsó ülésre ültem s mellém Shin. A sofőr a gázra taposott s egyenesen egy kávézóhoz vitt, ahol kiszálltunk. Az ajtóban néhány monstrum állt.
- Biztos, hogy itt lesz – sóhajtottam és befelé indultam meg mikor Shin visszarántott és a fülembe kezdett súgni egy mondatott.
- Még nem késő vissza fordulni - suttogta halkan a fülembe majd elengedett.
- Megígértem apának – sóhajtottam és Shinnel oldalamon bementünk s az egyik belső asztal felől integettek felénk. Megindultam majd megálltam az asztalnál.
- Mishure  Sayuri vagyok – hajoltam meg, ahogy bemutatkoztam majd a fiatal, kb. nálam két évvel idősebb srác is meghajolt. Hosszú, fekete haja válla elé hullott, majd megszólalt.
- Shigure Tora vagyok, örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott rám és úgy tűnt, hogy ő igazán örül, de Shin közbe szólt a mi kis bemutatkozásunknak.
- Yamashi Shin vagyok Mishure kisasszony személyi testőre. – mondta szinte már faragatlanul. Értetlenül néztem rá, hiszen mindig kedves és megértő szokott lenni. De most nem szóltam érte, csak leültem a Torával szembe, Shin pedig mellém vetődött.
- Nos, mit kérsz? – mosolygott rám és barna szemei szinte szikráztak, ahogy Shinnel farkasszemet néztek. Shin hírtelen megszólalt.
- Én semmit nem kérek, köszi – morgott szinte, mint egy zsémbes kutya.
- Én egy Jeges kávét kérnék meg egy tiramisut – mondtam mosolyogva, mire Tora visszamosolygott és hívta a pincért, aki felvette a rendelésünk. Nem kellet sokat várnunk, egész gyors volt kiszolgálás. Egy aranyos kis csoki táblát is kaptam a süteményem mellé, melyen elmosolyodtam. Shin felém hajolt és elolvasta a feliratot, majd bevágta a duzzogást. Pedig csak annyi állt a táblán, hogy „Eljössz velem moziba?”
- Elmehetünk – mosolyogtam, betermeltem a sütit és megittam a kávém. Mindeközben beszélgettünk, már amennyit lehetett, mert Shinnel folyamatosan marták egymást. Délig dumáltunk, majd megadtam a telefonszámom és elváltak útjaink. Újra a fekete BMW-be ültünk. Shin még mindig duzzogott, amiért elmegyek moziba, de hát nincs mit tenni.  Hazaérkezésünk után a szobámba mentem és már csörgött is a telefonom. Kedves hangon szóltam bele.
- Igen tessék? – hangom szinte csilingelt a néma csendbe mely a szobában uralkodott.
- Én vagyok – hallottam Tora hangját. Kicsit perverzen hangzott, de nem zavart.
- Igen, és? – nevettem fel mire ő is.
- Holnap 7-kor? A nagy mozinál? Érted megyek 5-ra – hangja megnyugtatott.
- Rendben. – mondtam röviden, majd elköszöntünk és leraktam a telefonom az éjjeli szekrényemre.
Az egyik cseléd jött szólni, hogy kész az ebéd és várnak az ebédlőben én pedig meggyőző gyorsasággal vettem fel egy rövidnadrágot és egy topot. Lerohantam a lépcsőn egyenesen az ebédlőbe, lehuppantam a helyemre és megdöbbenve vettem észre, hogy Shin nem jött ~ biztos még mindig duzzog~ 
Az ebéd ma Yakisoba volt amit kifejezetten imádok, de a többiek kevésbé, így szinte csak én ettem.  Amint betermeltem, mentem is felfelé és az ágyra dőlve elaludtam.